| A székely rovásírást az egész magyar középkori történelem alatt, sőt még utána is használták. Eredete sok ezer évre nyúlik vissza, a magyar műveltség egyik legrégibb, ma is élő emléke. Az 1700-as években erdélyi iskolákban még tanították a székely rovásírást, s még a XIX. század végén is találkoztak pásztorral, aki a juhait a pásztorbotra rótt számokkal tartotta nyilván. A XVIII. századtól kezdve pedig fokozott érdeklődéssel fordult a tudomány a magyar rovásírás felé.
A magyar rovásírás egyik változata, az elsősorban Székelyföldön használt székely rovásírás mellett létezik egy másik magyar rovásírás is, amely hasonlít a türk rovásírásra. Ez utóbbit pálos rovásírásnak nevezzük, mert több emléke a pálos szerzetesektől maradt fenn, továbbá ők használták legtovább elterjedten. A pálos rovásírás emlékei részben még megfejtetlenek. Mindkét rovásírás nemzetünk kultúrális kincsei közé tartozik.
A pálos rovásírást szinte kizárólag balról-jobbra írták, a székely rovásírást legtöbbször jobbról-balra, de ennek ellenkezőjére is maradtak fenn emlékek. A balról-jobbra való írásnál ugyanazokat a betűket használták, csak ellenkező irányban rajzolva. Így egy jobbról-balra írt szöveg a balról-jobbra írt tengelyes tükörképe.
A magyar rovásírásban a fő szabály az, hogy bármely irányban írhatunk rovásírással. Általában törekedjünk annak a nem kötelező, de feltétlenül ajánlott szabálynak a betartására is, hogy az írásiránynak megfelelő irányba kell állniuk a betűknek. Fontos, hogy az eredeti betűket és az összevonási szabályokat betartva használjuk a rovás-betűjegyeket. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
